Kriszti varrodája

Az élet varrás nélkül olyan, mint egy nap nevetés nélkül.
Gilyénné Dézsi Krisztina vagyok, eredetileg kommunikáció és német szakos bölcsészként végeztem, de mindig is egy vonzó, csodákat megvalósító misztikus fantáziavilágként tekintettem a varrásra, amit egyetem alatt autodidakta úton sajátítottam el. Később, 4 gyerekem nevelése mellett egyre jobban elmélyültem benne és magával ragadott a horgolás is. Számomra létszükséglet, hogy ne teljen el nap alkotás nélkül. Eleinte családomnak és magamnak készítettem ruhákat, jelmezeket, játékokat, táskákat, ajándékokat, mindent, amire szükségünk volt. Közben megjelent az igény, hogy tegyem mások számára is elérhetővé az alkotásaimat. A sok bíztatásnak, megrendelésnek és pozitív visszajelzésnek köszönhetően úgy döntöttem, hogy elindulok ezen az úton. Ennek egyik jelentős állomása néhány éve a plébániánkon megrendezett kézműves vásár volt, ahol számomra nem várt mértékű megerősítést kaptam. Egy kézműves termékeket árusító bolt rendszeres beszállítója is vagyok.
Csodálatos véletleneknek, csillogó szemeknek és a létrejövő fantasztikus kapcsolatoknak köszönhetően úgy érzem, jó irányba haladok.

Technikák
Sokféle textilt használok, hiszen a termékeim is elég széles skálán mozognak. Mindig megragadnak az élénk, színes anyagok, főleg, ha valamilyen távoli kultúrát idéznek, mint például az afrikai textilek. Egy-egy utazás során mindenképpen felkeresek valamilyen helyi textilboltot, és mindenhol találok kincseket.
Nagyon szeretek farmerrel is dolgozni, itt nadrágokat hasznosítok újra, általában táska vagy valamilyen tároló eszköz formájában.
A fenntarthatóság jegyében készülnek a re-szalvétáim vagy az arctisztító párnáim is.
Szeretem továbbá az érdekes textúrájú és funkcionális anyagokat, táskáimat gyakran vízlepergető gyöngyvászonból vagy textilbőrből varrom.

Gyerekek számára pedig pamutból készítek használati tárgyakat, pl. ovis zsákokat, sapkákat, tornazsákokat.
Összességében törekszem arra, hogy színes, sokféle, szemet gyönyörködtető legyen, ami kikerül a kezem alól.
Mit szeretnék átadni?
Termékeimmel szeretnék vidámságot, sokszínűséget, az egyedi kézműves munkába fektetett szeretetet közvetíteni. A legnagyobb öröm számomra, ha látom vásárlóim elégedettségét, lelkesedését, amikor az általam készített darabokat használják. Fontos számomra, hogy amit készítek, tartós legyen, így sokáig elkísérje tulajdonosát.
Mitől egyedi?

Élénk, mozgalmas minták és színek köszönnek vissza minden alkotásomon. Fontos számomra, hogy egy kicsit jobbá tudjam tenni a napját annak, aki kézbe veszi, használja termékeimet. A szemem előtt lebeg, hogy praktikus, jól használható legyen, amit alkotok, de közben szívet is melengető, egyéni, ami nem jön szemben soha az utcán.
A világ számomra folyamatos inspiráció forrás, ezáltal folyamatosan jönnek az ötletek, hogy mivel bővítsem a készletemet.
Kriszti varrodája alkotásai

Többféle módon hordható táska, türkíz színvilágú
A táska külső anyaga vízlepergető gyöngyvászon, belseje pamut, vatelinnel bélelve. Cipzárral záródik és belül is van egy külön zseb. háromféle módon hordható, válltáskaként, crossbodyként és hátizsákként.
Mérete kb. 40x30 cm, egy A/4-es mappa is elfér benne.
Ára: 8500 Ft
Többféle módon hordható táska, barackos színvilágú, gombás.
A táska külső anyaga vízlepergető gyöngyvászon, belseje pamut, vatelinnel bélelve. Cipzárral záródik és belül is van egy külön zseb. háromféle módon hordható, válltáskaként, crossbodyként és hátizsákként.
Mérete kb. 40x30 cm, egy A/4-es mappa is elfér benne.
Ára: 8500 Ft




Mobiltartó tok
Farmerből és pamutvászonból készült telefontok, vatelinnel bélelve, patenttal záródik.
Mérete: 18x10,5 cm.
Ára: 3000 Ft/db
Övtáska afrikai textilből és bútorvászonból:
Bélése pamutvászon, egy cipzáras főrekesszel és egy hátsó cipzáras zsebbel.
Mérete: 22x15 cm.
Ára: 5000 Ft/db




Övtáska steppelt, ezüstös anyagból:
Bélése pamutvászon, egy cipzáras főrekesszel és egy hátsó cipzáras zsebbel.
Mérete: 24x15 cm.
Ára: 5000 Ft
Övtáska holografikus anyagból:
Bélése pamutvászon, egy cipzáras főrekesszel és egy hátsó cipzáras zsebbel.
Mérete: 24x15 cm.
Ára: 5000 Ft


Re-szalvéta:
Szendvicscsomagoláshoz iskolába, kirándulásra stb. A belseje vízhatlan, de légáteresztő PUL anyagból, két tépőzárral zárható. Ha csak kicsit szennyezett, elég egy puha mosogatószeres szivaccsal áttörölni, komolyabb szennyeződés esetén mosógépben mosható.
Kérhető egyéb pamutvászonból is, a készlet folyamatosan változik.
Ára: 2000 Ft/db


Zsepitartó
Praktikus kétrekeszes zsepitartó, hogy a 100-as csomagból kivett zsebkendők egy helyütt legyenek a táskában. Anyaga pamutvászon.
Ára: 1000 Ft/db


Minden egyes darab egy kis szelete a világnak – színes, egyedi, szeretettel átszőtt üzenet arról, hogy a hétköznapok is lehetnek különlegesek. A kézműves alkotás nem csupán praktikum, hanem örömforrás, ami színt visz az életedbe, és egyedivé teszi a pillanatot.
Fontos tudnivaló a kézműves alkotásokról
Minden itt bemutatott alkotás egyedileg készül, ezért előfordulhat, hogy pont ugyanaz a darab már nem lesz elérhető, mire Te is beleszeretsz. De ne csüggedj – az alkotók szívesen készítenek hasonló vagy teljesen egyedi műveket is, ha megszületik az összhang köztetek. Engedd, hogy az elképzeléseid és az ő kreativitásuk együtt formáljanak valami különlegeset!
Fontos!
Ha megtetszik egy alkotás, vedd fel közvetlenül a kapcsolatot az Alkotóval. A SpiriApa nem értékesíti ezeket a termékeket, csak örömmel biztosít teret a bemutatásukhoz.
Az alkotók elérhetőségét itt megtalálod és a további munkáikat az oldalukon találod – nézz körül náluk, és találd meg azt, ami igazán megszólít!
Kövesd be a Kriszti varrodája Facebook oldalt
A fenti űrlap kitöltésével és annak elküldésével, közvetlen az Alkotóval tudod felvenni a kapcsolatot!
- Saját neved
- Saját email címed
- Egy üzenet az alkotónak